
|
Sikeresek az új rádiók - Több, mint 1 millió Neo hallgató
2010.02.18 10:35
Sajtóközlemény Nagy várakozás előzte meg a ma nyilvánosságra hozott januári radiós hallgatottsági
adatokat, hiszen ez az első olyan adatsor, amely már az új országos
kereskedelmi rádiók eredményeit is tartalmazza.
Az adatokból kiderül, hogy az új rádiók a teljes lakosság körében is egyre
ismertebbek és hallgatottabbak, saját célcsoportjaikban pedig kifejezetten a
várakozásoknak megfelelő eredményeket hoztak.
“Ugyan
a NeoFM csak január 18-tól sugározza végleges műsorát, és a hallgatottsági
kutatás az ezt megelőző időszakot is vizsgálta, igencsak örömteli számunkra,
hogy már akkor is több mint 1 millió hallgatónk volt a teljes lakosság körében.
Bevallom, – figyelembe véve a tesztüzemet – nem számítottunk ilyen jó
eredményre. Saját célcsoportunk esetében (25-49 évesek) sincs okunk
aggodalomra. Az adatok szerint máris a második helyen állunk, és biztos vagyok
abban, hogy a következő hónapokban átvesszük a vezetést. A Bumeráng közel egy évtizedig
hazánk legnépszerűbb és leghallgatottabb rádiós formátuma volt. A műsort
támogató ATL kampány intenzíven segíti a hallgatókat, hogy rátaláljanak
kedvenceikre.” – mondta el “Elsődleges feladatunk most azonos a legnagyobb versenytársunkkal. A teljes rádiós piac helyzetét kell javítsuk, hiszen az elmúlt években méltatlanul devalválódott ez a médiatípus. Ennek érdekében folyamatosan összrádiós összefogást szorgalmazunk, ennek első fundamentuma ez az új mérési módszertan, amit példátlan egyetértésben fogadott el az összes piaci szereplő. Egy biztos: a most kialakuló versenyben a hallgató csak nyerhet, hiszen mindenki értük harcol, ráadásul úgy, hogy lényegesen több magyar zene sugárzását és közszolgálati műsorszámot vállaltak az új országos kereskedelmi adók pályázatukban, mint elődeik.“ – tette a hozzá az igazgató. Új mérési módszer Az új rádiók mellett a hallgatottsági adatok összegyűjtésének módja, a hallgatottság mérésének módszere is teljesen újszerű. A mérés alapja eddig egy ún. rádiónaplós módszer volt, mely során a mintába kiválasztott megkérdezettek egy héten keresztül saját maguk vezettek egy naplót, melybe rendszeresen bejegyezték, mely rádióadókat hallgatták az adott időszakban. Idén egy nemzetközi összehasonlításban is előremutató módszer alkalmazása vette kezdetét. A piaci átrendeződés és a mérési módszer megváltozása egyszerre történik meg, így az egyenértékes hallgatottsági adatok esetleges trendtörése csak egyszer érinti a piaci szereplők tevékenységét. 2010 januárjától az adatgyűjtés ún. hibrid adatfelvételi módszerrel történik, mely során a válaszadók egy része számítógéppel támogatott telefonos (CATI) megkérdezés során számol be rádióhallgatási szokásairól, míg egy másik csoport a szintén számítógéppel támogatott online (CAWI) módszerrel kitölthető kérdőív segítségével szolgáltat erről adatokat. Ezeknek az adatfelvételi módszereknek az az egyik legfontosabb előnye, hogy a válaszadókra kisebb terhet helyez a korábbi módszerhez képest, így – a tapasztalatok alapján – magasabb válaszadói hajlandóság érhető el, növelve ezzel a hallgatottsági adatok érvényességét, minőségét. A módszertani paraméterek megváltoztatása nem volt öncélú, amit csak lehetett, megtartottak a kutatók - a stabilitás érdekében. Ennek megfelelően a mérés továbbra is országos, a 15 év felettiekre reprezentatív mintán zajlik, a korábbiakhoz hasonlóan negyedórás hallgatottsági eredményeket szolgáltatva havonta, a megszokott szoftverekbe – a MédiaNavigátorba és a RádióNavigátorba töltve az adatbázisokat. A mérést a legjelentősebb rádióadók megbízásából végző GfK Hungária - Ipsos konzorcium 2009 novemberére és decemberére vonatkozóan az új országos kereskedelmi adókról nem közölt hallgatottsági adatokat. Ennek hátterében elsősorban az állt, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület döntése nyomán rendkívüli gyorsasággal szűnt meg a két korábbi országos frekvenciahasználatra jogosult rádióadó sugárzási engedélye és indult el két új, a magyar piacon korábban jelen nem lévő adó. E piaci folyamatok mellett a hallgatottságmérés módszertani szabályai is azt tették szükségessé, hogy a frekvenciaváltással érintett időszak mérési eredményei bizonyos korlátozásokkal jelenjenek meg. Mindezek miatt a piac szereplőinek konszenzusa alapján a két új rádióadó hallgatottsági adatainak publikálására a piac feltételezhető stabilitásának kialakulása után kerülhetett sor. Az elmúlt időszakban több, a rádiók hallgatottságára vonatkozó felmérés eredménye látott napvilágot, de a rádióadók és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) tagjai által hivatalos adatszolgáltatásként elfogadott Ipsos-GfK teljes körű hallgatottsági adatbázisának használatát csak a napokban kezdhetik meg a rádióadók. Az új, egységes és mégis stabilitást biztosító hibrid rádióhallgatási mérés azért indulhatott el ilyen gyorsan – másfél hónappal a piaci változást követően – mert a rádiók eddig soha nem tapasztalt egységes akarata fogalmazódott meg e tekintetben. Ezt az egységes akaratot és kezdeményezést a médiavásárló ügynökségeket képviselő MAKSZ is örömmel fogadta és támogatásáról biztosította az új kutatási rendszert, annak módszertanát és mihamarabbi elindulását. Az Est Média Group az econet.hu Nyrt. média üzletága, amelyben sajtó -, indoor-, online- és elektronikus médiaeszközök is megtalálhatók, valamint folyamatosan növekvő részesedéssel bír a Sziget Kulturális Menedzser Irodában, ilyen módon tehát event-marketing megoldásokat is kínál. Az EMG - többlépcsős felvásárlási tranzakciókon keresztül - 2007-ben nyerte el jelenlegi formáját, ami egy a médiapiacon egyedülálló portfoliót eredményez, és alkalmassá teszi a legújabb piaci trendeknek megfelelő, több médiatípuson átívelő marketingmegoldások megvalósítására.
További információ: Kende-Hofherr Krisztina | |