
|
Időpont: június utolsó hétvégéje Magyarország egyik legkedveltebb vidéki fesztiválja, amelynek festői környezet, a Lővérekben lévő kemping ad kitűnő hangulatot. A rendezvény 1993. óta működő, folyamatosan fejlődő, elsősorban zenei fesztivál, amely kiemelkedően magas országos ismertséggel rendelkezik. Köszönhető ez a vidéki fesztiváloktól szokatlan nemzetközi sztárkínálatnak és műfaji különlegességeknek. A rendezvényt a magas színvonalú zenei programokon túl színes kulturális kínálat jellemzi: filmvetítéseket, színházi programokat, kiállításokat láthatnak az érdeklődők. Magyarország egyik legjelentősebb ifjúsági eseménye, amelyet a Magyar Turizmus Rt. "Kiemelt kulturális esemény" címmel tüntetett ki. A fesztivál igazgatói 2004-ben "Sopronért" díjat kaptak Sopron polgármesterétől. A rendezvény látogatószámával minden évben rekordot dönt, 2008-ban két olyan nap is volt, hogy majdnem ki kellett tenni a „megtelt” táblát: pénteken és szombaton több mint 23 ezren voltak kíváncsiak a Manu Chao és az Offspring koncertjére. 2008-ban különlegességként, a rendezvény városba is beköltözött: a Reneszánsz Év keretében Sopron belvárosa adott otthont négy nap alatt nyolc színházi előadásnak, amelyek kivétel nélkül teltházzal zajlottak. Fő programhelyszínek Soproni Nagyszínpad – a legnagyobb magyar és nemzetközi sztárok lépnek fel, 16-24 óra között.Samsung Mobile Aréna – élő zenei és dj-s programok, kora délutántól hajnalig. MTV Headbangers Ball Aréna – elsősorban magyar rockzenei előadók helyszíne, bár 2008-ban két nagynevű nemzetközi együttes (Exploited, Clawfinger) is fellépett. Red Lounge – kora délután dumaszínház előadások, később élő zenei előadók koncertje, majd dj-s programok hajnalig. | |