EMG print

Az EMG Print portfoliója mára a kultúra valamennyi területét felöleli. Kiadványainkat országszerte a kulturálisan nyitott, fiatal felnőttek itinerként használják, amikor szabadidejük eltöltését tervezik. Legolvasottabb kiadványaink széles körben érik el elsősorban a 15-39 éves korosztályt az egész ország területén, azon belül is kiemelkedően magas affinitással a közepesnél jobb életkörülmények között élőket.

Az 1992-ben alapított Pesti Est ingyenes fővárosi szabadidő és programmagazin, mára a fiatalok első számú programmagazinjává, a mindennapok szerves részévé vált, az évek során nagyon komoly ismertségre tett szert. Ennek eredményeképpen 2004 végén a többezer magyar márkanév közül az elsők között kapta meg a Superbrands nemzetközi hálózat marketingszakmai minősítését.

A Pesti Est budapesti jelenléte szinte automatikusan hívta életre a regionális mutációkat, az Est Lapokat. Az Est Lapok teljes körű tájékoztatást nyújtanak a megyeszékhelyeken, nagyvárosokban, illetve vonzáskörzetükben található kulturális és szórakoztató eseményekről.

Az EMG Print portfolió azonban nem csupán heti vagy havi rendszerességgel megjelenő kiadványokat kínál, hanem olyan tematikus különszámokat is, amelyek kifejezetten egy adott témával (fesztivállal, kulturális eseménnyel, kiállítással, vagy egy adott érdekes témával, pl. a környezetvédelemmel, stb.) foglalkoznak, és irányíthatóan, a célcsoport által determinált mennyiségben és terjesztési helyeken kerülnek kihelyezésre.

A kulturális szektorban tevékenykedő programszervezők és marketing szakemberek nemcsak hogy megszokták, de alapvető fontosságúnak is tartják, hogy aktuális ajánlatuk szerepeljen hétről-hétre az EMG valamely print kiadványának hasábjain. Bizonyos termékeink eljutottak oda, hogy a megkerülhetetlen híd szerepét képezik a kulturális szolgáltatók és az olvasók között, ezzel a szereppel is jó irányba alakítva, fejlesztve a hazai kulturális élet és a piaci szereplők közötti viszonyokat.

Általános információk apróhirdetések feladásához.
Copyright © 2008 Est Media Group
All rights reserved