Szerző: szerkeszto

Új házunk legnagyobb segítőtársa

Amikor a férjemmel úgy döntöttünk, hogy hamarosan készen állunk arra, hogy családot alapítsunk és gyereket vállaljunk elkezdtünk házakat nézegetni, mert mindketten úgy gondoltuk, hogy az lenne a legjobb, ha a gyerekek már nem az emeletes házba, az ötödik emeletre érkeznének, hanem egy kis kertes házba, ahol szabadon játszhatnak és szaladgálhatnak az udvaron. Én is sokkal jobban tudnám így élvezni a gyereknevelést és biztos vagyok benne, hogy a gyerekeknek is sokkal több élmény jutna egész gyerekkorukban. Na és hát persze arról nem is beszélve, hogy sokkal nagyobb hely lenne, jobban elférnénk és még sorolhatnám a kertes ház előnyeit.

Most pedig már lassan annak a kapujában állunk, hogy beköltözünk és birtokba vesszük az új házat, és bizony nemsokára, közel négy hónap múlva megérkezik a családunk legkisebb tagja, akit már nagyon várunk, és bizony a fiúk táborát fogja erősíteni. Hála a jó égnek, most már tényleg minden készen van a házon, sőt, nagyrészt már be is pakoltunk mindent, és az otthoni tárolás területén a legnagyobb segítséget nyújtotta a leakcioztuk.hu, ami azóta az egyik kedvenc oldalunk, hiszen rengeteg hasznos és különleges dolgot tudtunk beszerezni a tároláshoz, gyorsan és méghozzá nagyon jó áron. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt, ha nekem a figyelmembe került volna ez az oldal az emeletes ház idejében, biztosan sokkal könnyebben vettem volna a kis helyen való tárolás nehézségeit. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg jó dolgot talál itt mindenki, csak ajánlani tudom az oldalt mindenki számára. Nekem felbecsülhetetlen segítséget jelentett, hogy a mi cuccaink és a gyerek cuccai és majdani játékai kis helyen és praktikusan el tudjanak férni, hogy ne legyen a ház egy túlzsúfolt rendetlenség. Imádom és biztos vagyok benne, hogy sok dolgot fogok még innen rendelni.

Halottál már róluk?

Nem olyan régen kezdtem bele egy cégalapításba, mert már nem csak hogy nem szerettem bejárni az előző munkahelyemre, és láttam, hogy mennyire kevés fizetéssel kell beérnie szinte minden embernek, miközben a tulajdonosok egyre többet tudnak kiszedni a cégből, de azt is láttam, hogy az ügyfelek egyre elégedetlenebbek, mert nem kapják meg azt a minőséget, amit szeretnének, vagy amit ígérünk sokszor. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy kiválok és csinálok egy saját céget, amiben már én határozom meg a munka paramétereit és a minőségi szolgáltatás fogalmát.

Persze ez egyáltalán nem könnyű feladat. Nagyon sok buktatóval kell az embernek szembenéznie és sokszor el is bizonytalanodik a sok negatív véleménytől ami szembe jön vele. Feladni viszont nem szabad. Amit én tudok javasolni azonban az az, hogy az ember próbáljon minél több külső segítséget szerezni az alapítási feladatokhoz, mert bizony nagyon meg tudják könnyíteni a folyamatokat, sőt, egy sokkal hatékonyabb és gyorsabb kialakítást tesznek lehetővé, de ami talán még fontosabb az az, hogy egy sokkal stabilabb alapot tudunk kiépíteni a segítségükkel.

Én például a kogwheel csapatának segítségével kezdtem bele az emberek keresésébe, a kompetenciák felmérésébe és abba, hogy a lehető legjobb helyre helyezzem őket, ahol a tudásuk, a karrier igényük és egyéb dolgok alapján a legjobb helyen kezdhetik meg a munkájukat, hogy aztán hosszú távon tudjanak eredményes munkát végezni a cég életében. Nagyon nagy segítség, hogy profi szakemberek támogatnak mindenben, fogják a kezemet és tudom, hogy amit javasolnak vagy tanácsolnak tapasztalaton alapszik és nem találgatáson, amit én tudnék tenni, ha egyedül lennék ezekben a helyzetekben. Ha még nem hallottál róluk mindenképp vedd fel velük a kapcsolatot! Biztosan nem fogsz bennük és a munkájukban csalódni. Segítségedre lesznek rengeteg mindenben.

Az egyik legfontosabb szolgáltató

Amikor én belekezdtem az esküvőnk szervezésébe két két nagyon fontos szolgáltatót kellett kiválasztanom, legalábbis biztos voltam benne, hogy ez a két feladatkör muszáj, hogy a legjobbak által legyen képviselve az esküvőn, az egyik a ruha, amit viselni fogok, a másik pedig az esküvői fotózás témaköre. Tudom ugyanis, hogy a videó is fontos, de azt is tudom, hogy amikor majd idősebbek leszünk az esküvői albumot fogjuk elővenni és lapozgatni, mutogatni a gyerekeinknek, az unokáinknak, és ha azok a képek csak szakmailag tökéletesek, de nem tükrözik az akkori hangulatot, az érzéseinket, az érzelmeinket, nem leszünk elégedettek vele. Muszáj egy olyan fotóst találnunk a feladatra, aki mindezt érzelmi alapon közelíti meg velünk, persze teljesen tökéletes technikai paraméterekkel. Tudtam hogy nem lesz könnyű feladatom, de azt is tudtam, hogy ez a férjemnek és nekem is egy nagyon fontos rész.

Neki is kezdtünk a keresgélésnek, és egyből három ajánlást is kaptunk, amiből az egyik a szikyfoto.hu volt. Megnéztük a képeket és azt gondoltuk, hogy. muszáj személyes találkozó keretében beszélgetnünk egyet, mert éreztük, hogy lehetséges, hogy szinte azonnal meg is találtuk a számunkra tökéletes esküvői fotóst. És hát mondanom sem kell, hogy így is lett.

Nem csalódtunk a nagy napon sem. Hihetetlen jó hangulatban, minden feszültségtől mentesen ment minden fotózás és az egész nap, a képek pedig magukért beszélnek. Akárhányszor megnézem őket mindig elpityergem magam, és ezzel bizony nem csak én vagyok így. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt, nézze meg, biztos, hogy nem fog mást választani bármilyen fotózásról legyen is szó, de az esküvői nagy napra biztosan itt találnak megoldást. Mi maradéktalan elégedettek vagyunk, és ha újra kezdhetnénk mindent pont ugyanígy csinálnánk minden tekintetben.

A család új szokása

Nem olyan régen a férjem és én ott álltunk az oltár előtt és egymás szemébe mondtuk a boldogító igent, amivel én éreztem, hogy egy teljesen új időszámítás és új élet is kezdődik mindkettőnk számára. És akkor még nem is gondoltam bele abba, hogy ez valószínűleg amiatt is hatványozottan igaz, mert a családalapítás előtt állunk. Én már amikor előkerült köztünk ez a téma elmondtam a férjemnek, hogy a gyerekvállalás előtt alapjaiban szeretném megváltoztatni az életritmusomat és az életminőségemet. Muszáj előtte rendszeresen és sokkal többet pihennem és muszáj odafigyelnem a megfelelő táplálkozásra és arra, hogy az étel ami az asztalra kerül nem csak hogy megfelelően elkészített legyen, de megfelelő alapanyagokat is tartalmazzon.

Én azt gondolom, hogy ez kifejezetten fontos ahhoz, hogy a csöppség akinek életet adok maximális esélyekkel induljon az egészséges és boldog élet felé. Mindehhez pedig hozzátartozik az is, hogy az általunk annyira szeretett szénsavas üdítőitalokat leváltjuk valami sokkal egészségesebb dologra.

Itt kerültem kapcsolata a gyümölcslevek világával, és kezdtem el válogatni aszerint ezek között is, hogy melyik milyen alapanyagból van, mennyire megbízhatók és hogy nyilván mennyire finomak. Nálunk ezek alapján pedig minden viszonylatban a simigyümölcsle terméke nyerte el az első helyet. Két hónapja csak ezt isszuk, aminek hatására sokkal energikusabbnak érezzük magunkat és fogytunk is mindketten. Természetesen emellett pedig próbálkozunk a családalapítással. Remélem hamarosan az is sikerülni fog. Nem is lehet annál boldogabb érzés, mint amikor az ember életet ad a gyermekének és minden nap azt csodálja, hogy milyen szépen cseperedik és egyre okosabb és nagyobb lesz. Remélem, hogy az egészségem maximálisan hozzájárul majd ahhoz, hogy minden megfelelően menjen végbe.

Pályázati célunk

Amikor én kikerültem az iskolapadból két lehetőség állt előttem. Az egyik az volt, hogy elmegyek egy multi céghez dolgozni, mint közgazdász és szépen kialakítok egy nagy ívű karriertervet, ami állomásonként fokozatosan meg tudok csinálni. A másik pedig az volt, hogy éppen akkor keresett egy induló agrár szektorban tevékenykedő vállalat pénzügyes szakembert, közgazdászt, és elkezdek velük dolgozni. Mindkét állásinterjúra elmentem, és én úgy döntöttem, hogy nem a multit választom, hanem a kis kkv tagjaként szeretnék egy sikertörténetet végig élni. Persze mondanom sem kell, hogy rengetegen kinevettek és nem hittek a fülüknek, amikor elmondtam, hogy hogyan döntöttem. Ma azonban már ezek az emberek biztosan máshogy vélekednek.

Természetesen nagyon sok munka és közös gondolkodás, túlóra és sorolhatnám mennyi energiabefektetés volt szükséges ahhoz, hogy eljussunk oda, ahol a cég ma tart, de én ezt maximális szinten élveztem, és ha újra kellene döntenem, biztosan megint így döntenék. Nem is változtatnék semmin, hiszen ma már egy stabil lábon álló, jó fizetést és egzisztenciát nyújtó cég alkalmazottjaként élem a napjaim, ahol tényleg megbecsülnek és minden nap szeretetben és hihetetlen jó légkörben dolgozhatok, ami azt gondolom, hogy a mai világban egy hatalmas kincs.

Nemrég raktunk össze egy pályázati anyagot, aminek a célja egy traktor beszerzése volt, amivel még gyorsabbá és hatékonyabbá tudjuk tenni a működést és hát persze a költségeket is. Ennek a pályázatnak pedig az egyik nyertes vállalkozása lettünk, úgyhogy most újabb siker küszöbén léptünk át, ami különösen nagy lendületet adott az egész cég számára. Biztos vagyok benne, hogy ha továbbra is ennyire összetartó lesz a csapat és ennyire jó lesz a légkör, hatalmas eredményeket fog tudni elérni ez a kis csapat. Imádok itt dolgozni, és nagyon örülök, hogy annakidején mertem bátor lenni és ezt a kis céget választani, ami remélem hamarosan már a kicsik között nagynak fog számítani.

Fő a biztonság

Az ember néha nagyon buta tud lenni, nem tanul csak akkor, ha valaki szeretett személy a közvetlen környezetéből valamilyen nagy kárral nem meséli el a saját történetét. Én is így voltam, mert nekem van egy nagyon szeretett mac gépem, amit imádok, egyszerűen viszem mindenhova és szinte mindent azon csinálok. Segítséget jelent számomra a munkában és a tanulmányaimban, a gyerekeim is imádják, tehát mindenki használja, és nagyon sokat mozgatom, igazából amennyit csak lehet viszem magammal mindenhova, mert sosem tudhatom hogy mikor lesz rá szükségem vagy mikor veszem hasznát. Persze tokot nem vettem neki, mert azt gondolom, hogy nem annyira szépek amiket lehet kapni a piacon és mind csak elveszi a gép szép és egyedi kialakítását. Nem igazán tudtam kibékülni egyikkel sem. Azt viszont én is tudom, hogy ezek az eszközök bár nagyon hasznosak és hihetetlen könnyű őket használni, nagyon sérülékenyek és nagyon nem bírják, ha mondjuk leejtjük őket, vagy oda ütjük őket valahova.

Nem vettem ezt én sem annyira élesen azonban egészen addig, míg az egyik nagyon jó barátnőm össze nem törte a gépét, méghozzá annyira, hogy az adatok is veszélybe kerültek, amiket a gépen tárolt. Mondanom sem kell, hogy belegondoltam, mennyire nehéz helyzetbe kerülnék, és szinte azonnal mentem is a https://macbooktok.hu/ oldalra és rendeltem meg a kis tokomat a mac gépemre.

Meg is döbbentem, hogy mennyire szép és elegáns tokot lehet ma már kapni egy-egy helyen. Persze, ha eddig ezt tudtam volna, vagy mondjuk ismertem volna ezt az oldalt, már régen beszereztem volna egyet, mert hatalmas biztonságot nyújt számomra hogy védelem van a gépen. Nem szeretnék úgy járni ahogy a barátom. Hihetetlen nagy problémát jelentene most pótolni ezt a gépet, és a rajta lévő információkat is természetesen.

A tökéletes társam

Rengeteg cikket olvasok és történeteket hallgatok meg arról, hogy a mai modern telefonok már nagyon stílusosak és egy-két szempontból természetesen hihetetlen vívmányokat tartalmaznak, rettenetesen sérülékenyek azonban. Ha az ember a zsebében a telefonjával leül, akkor azonnal hajlani kezd, ha véletlen leejti, akkor azonnal törik a kijelző, legyen azon bármilyen kijelzővédő fólia és hát az élettartamokra sem nagyon jönnek pozitív visszajelzések sajnos.

Ezzel ellentétben, nekem közel két éve van meg a telefonom, és egyet mondhatok, semmi baja nincs. Persze egy-egy karc biztosan került rá a hónapok során, de soha nem volt gondom vele szoftveresen és egyébként működésében sem, ezt pedig szinte senki nem hiszi el nekem a szervizben sem. Mert hát nemrég azért meglátogattam a xiaomiszervizshop.hu csapatát, mert tudom, hogy rendkívül jól dolgoznak és hatalmas a szakmai tapasztalatuk és hát hihetetlen jó anyagokkal is dolgoznak. Bementem és kicseréltettem az akkumulátort, ami már azért kezdett elöregedni, és mivel én folyamatosan mozgásban vagyok és nem igazán van idő hogy huzamos ideig egy helyen töltsek, és hát így sokkal jobban használódik az akkumulátor, és már egy-egy töltés vagy rátöltés szinte sem volt elég.

Bementem tehát és kértem a telefonom akkumulátorának a kicserélését budapest egyik legjobb xiaomi szervíz csapatától. Ők persze hihetetlen gyorsasággal megoldották az akkumulátor cseréljét és megkérdezték mikor vettem a készüléket és volt-e már vele baj. Elmondtam, hogy két éve vásároltam és még sosem volt szervízben, és nem akartak hinni a fülüknek. Ez a telefon úgy látom, hogy a tökéletes társam minden nap, vigyázni is fogok rá, és mindig elhozom szervízbe, hogy ha úgy tartja az élet.

Lecserélnéd? Találj neki új gazdát!

Te is sportos életmódot folytatsz és az egyik legjobb edzőtársad és partnered ebben az iwatchod? Vagy csak imádod élvezni az által nyújtott kényelmeket a mindennapok során, és ezért hordod magaddal mindenhova nap, mint nap? Kinézted magadnak az újabb változatot, és le is cserélnéd a mostanit, de visszatart, hogy mit kezdj a régi óráddal? Nem szeretnéd eldobni, vagy csak betenni a fiókba, de az eladáshoz nincs elég időd és energiád? Szívesen vennéd, ha egy profi csapat segítséget tudna nyújtani neked abban, hogy az apple watch felvásárlás keretein belül beveszik a régi órád és ők keresnek neki egy új gazdát, és akár még az új órád is segítenek beszerezni? Akkor a te csapatod az almabazar.hu!

Ők ugyanis kifejezetten erre jöttek létre. A céljuk az, hogy többé egy megunt vagy lecserélt iphone, mac vagy apple watch se szomorkodjon a polc tetején vagy a fiók alján, kihasználatlanul csak azért, mert az új gazda keresése túl sok időt és erengiát emészt fel, és a gazdának nincs kedve foglalkozni ezzel. Vagy mondjuk valamelyik funkciója nem működik tökéletesen és ezért nem talál vagy nem szeretne új gazdát keresni neki a tulajdonosa.

Ez a kis csapat több mint tíz éve foglalkozik apple termékekkel, ezért ismerik annak minden porcikáját, legyen szó telefonról, tabletről vagy óráról, esetleg számítógépről. Megjavítják, ha kell és szinte teljesen új formában keresnek neki egy új és boldog gazdát. Ez a csapat nagyon korrekt és teljesen megbízható. Én biztosan csak velük fogok a közeljövőben bármit lecserélni, mert így nekem se lesz rossz érzésem, hogy a régi szeretett eszközöm csak parlagon hever, pedig valaki még tökéletesen tudná használni és örülne is neki csak nincs módom és lehetőségem megkeresni. Ők segítenek. Én pedig nagyon örülök ennek. Neked is csak ajánlani tudom őket!

A régi régi nagy kedvenc

Nem tudom ki mennyire szeret nosztalgiázni, én nagyon. Néha azon kapom magam, hogy csak úgy üldögélek a kertben, és amíg a gyerekem játszik, visszautazok gondolatban, vissza, amikor még én is kis gyerek voltam, és kamaszodni kezdtem, játszottam édesanyám dolgaival, persze legfőképp a ruhákkal, cipőkkel és smink cuccokkal, és felhőtlen, boldog, játékos érzések társulnak ezekhez a képekhez. Anyukám sosem tiltott el engem ezektől a dolgoktól. Azt gondolom ez eredményezte azt, hogy ma nagyon sok stílusban otthon érzem magam, szépen és elegánsan is ki tudom festeni magam, ha épp úgy hozza a szükség, és hogy kiegyensúlyozott, felnőtt és érett nő, valódi nő lettem. Nagyon sokan küzdenek a nőiességgel sajnos, látom a környezetemben, és nem csak a küzdelmet, hanem azt is, hogy mennyire nehéz ezekkel a dolgokkal már felnőttként dolgozni, és mennyi hátrány éri ezeket a nőket.

Régi kedvenc volt az avon termékek családja, és az is maradt, gondolom a szép emlékek és felnőtté válás útjának érzései miatt is, illetve hát azért el kell mondani, hogy nem egy mester termékcsalád, de a mindennapokra pontosan ilyen termékek javasoltak, hiszen nagyon kíméletesek a bőrhöz, teljesen szép eredményt nyújtanak a smink termékek területén is, és akár egész nap szépen végig kísérik a nőt a rohanás közepette is. Nekem nagyon fontos, hogy mindeközben a bőröm is óvva legyen. Ezért örök kedvenc az avon és azt gondolom az is marad, tekintve, hogy már a lányom is közel tíz éves lesz, és ő is ugyanúgy játszik, mint én régen. Ma már sokszor hármasban nézegetjük a pipereshop oldalát, a lányom, az édesanyám és én. Hihetetlenül fantasztikus érzés. Bárcsak örökké tartana ez az időszak.

Csak trendi rajongás, vagy valódi szerelem?

A férjem sosem volt oda a művészetek iránt. Nem tudom melyik nőnek a férje mondogatja havonta, hogy színházba, vagy kiállításra szeretne menni, de nekem sajnos úgy kell néha elrángatnom a férjemet ilyen helyekre. Nem mondom, hogy nem élvezné, vagy végig unatkozná ezeket, mert amikor már ott van, akkor élvez mindent, de valahogy őt nem érdeklik ezek annyira, hogy engem önmagától elvigyen, vagy bármi ilyenre önszántából menjen. Ez mondjuk így van a zenével is, egy-két nagy kedvenc együttest kivéve, aminek a koncertjeire előszeretettel és szívesen megy. Ő inkább elmegy egy moziba egy jó filmre, vagy sétálni valamelyik híres romhoz, várhoz, egészen egyszerűen ilyen típus. Nincsi is ezzel baj, mert amikor szólok neki, hogy én viszont szeretnék menni, egy szó nélkül és jókedvűen kísér el, és élvezi is. Ez persze visszafele is igaz, én is meglátogatok vele annyi várat, amennyit csak szeretne.

Valamelyik nap azonban hatalmas meglepetéssel jött haza. Azt hittem rosszul hallok, később pedig, hogy rosszul látok. Azzal lépett be ugyanis az ajtón, hogy mutatnia kell egy oldalt, ahol rengeteg gyönyörű kép van, és rendelni is szeretne egyet a nappali falára, meg szeretné mutatni melyiket.

Gondolkodóba is estem hirtelen, hogy vajon milyen kép lehet az, ami ennyire felcsigázta, és rá is jöttem pillanatok múlva, hogy a vászonképek világa. Meglepetésemre még aznap este rendeltünk is egyet a nappaliba, azóta pedig kinézett egyet a háló falára is. Nem tudom, hogy ez hirtelen fellángolás a modern dolgok iránt, vagy valódi szerelem nála, de azt látom, hogy jelenleg bármelyik szoba bármelyik falára tudna egy vászonképet akasztani. Kíváncsi vagyok meddig tart ez nála, vagy elmúlik-e egyáltalán ez a gyerekes rajongás a képek iránt.